1986. április 26-án nagy erejű robbanás rázta meg a csernobili V. I. Lenin Atomerőmű IV-es reaktorát. A tető lángra kapott, mely miatt kihívták a tűzoltókat. Ezt, valamint az utána következő eseményeket ismerjük. A tévében (vagy streamingen) már háromszor dolgozták fel a közelmúltban tragédia eseményeit. Ezeket közösen fogom ismertetni. Egy dolog közös bennük: sokszor átírják a valóságot a dráma kedvéért. Hogy ez jó, vagy rossz-e, azt mindenki döntse el maga.

Elindult Facebook-oldalunk! Ha szeretnél értesülni az új posztokról, kövess minket!

Az első ilyen feldolgozás 2013-ban látta meg a napvilágot, a ma kissé kaotikus állapotokban leledző Ukrajnában. Évfordulóra készült. Tekintve, hogy az erőmű északkeleti szomszédunk területén található, adott, hogy elkészítsék róla saját feldolgozásukat. Azonban ez nem sikerült túl jól. A Motylki (Pillangók – magyarul Csernobili pillangó, vagy Elválaszthatatlanok) címet viselő produkció 4x45 percben meséli el (nálunk 1x1,5 óra, inkább az eredetit ajánlom megtekintésre) két fiatal szerelmét. A sorozat igaz történet alapján készült, de valószínűleg inkább csak az alapot szolgáltatta a forgatókönyv számára. Tekintve, hogy ezt már régebben láttam, nem mennék bele a részletekbe, de az igazán elrugaszkodott írói döntéseket ismertetném.

Kép a Csernobili pillangó/Elválaszthatatlanok c. sorozatból

Alja, a főszereplő kislány látja a robbanást, konkrétan kb. 300 méterre van a robbanás pillanatában a reaktortól. Ő élve megússza az egészet, pedig ott azért, hogy is mondjam, igazán pozitív irányba tolódik az ember kisugárzása. A másik főszereplő Pavel, aki először dezertál, majd mégsem, ő kissé kaotikus karakter. A lényeg azonban, hogy likvidátornak osztják be (ez a Csernobil c. sorozatnál is megjelenik, s mivel az a legpontosabb, ennek részleteit ott ismertetném), és a tetőn, mivel egyik társa besokall, hogy megmentse őt, megszabadul védőöltözetétől – a következményeket pedig nem kell magyaráznom. A sorozatnak igenis vannak jó pontjai: a tűzoltók, mentősök hozzáállása nagyon jól ábrázolt aspektusa a műnek, és megjelenítenek benne egy helikopterbalesetet, mely valóban úgy történt, ahogy itt ábrázolják (annyi különbséggel, hogy nem gondolnám, hogy egy őrnagyot – tehát tisztet – engedtek volna a reaktor fölé repülni, tekintve, hogy neki kell organizálnia az embereit). Még a Pripjatyban megkezdődő fosztogatásokat is megjelenítik, ami pozitívum, mert ezekről a későbbi sorozatban és filmben nem esik szó. A sugárfertőzés tünetei azonban Pavelnél annyiban kimerülnek, hogy kicsit fehérebb lesz – meg persze meghal. A film inkább két kamasz/fiatal felnőtt (Pavel már katonaköteles) első szerelmét dolgozza fel egy mindenki számára ismeretlen szituációra. Ha nem a valóságra, hanem egy érzelmes darabra vágyunk, arra tökéletes a Motylki.

A témáról aztán évekig nem készült játékfilm/sorozat. Egészen addig, amíg az HBO gondozásában el nem készült 2019-ben a Csernobil címet viselő, 5 részes produkció.

A produkcióval alapvetően nincs gond, sőt! A tárgyalt három alkotás közül ez a legpontosabb. Azonban a drámaiság kedvéért néhány dolgot feláldoztak, melyekkel én nem értek egyet. Kezdjük szerintem a legrosszabbal, amely Ljudmilla Ignatyenko és férjének esete.

Vaszilij Ignatyenkóval és halálának körülményeivel még semmi baj nincs. Azonban kedves felesége, ugyebár minden tiltás ellenére ott marad vele (holott a férje is sugárzott – csak nem a boldogságtól). A valóság azonban az, hogy az orvosok és nővérek annyira le voltak foglalva a többi tűzoltóval, és más sugárfertőzöttel, hogy nem törődtek a nővel. Vaszilij agóniája jól lekövethető, és pontos, egészen a cinkkoporsóig. De Ljudmillába azért a készítők (s a készítők miatt a rajongók is!!) belerúgtak: a sorozat záróepizódjának végén azt olvashatjuk, hogy a magzat, mellyel terhes volt, magába szívta a sugárzást, így maradhatott az asszony életben. Erre, ha valaki talál hivatalos orvosi iratot, legyen kedves megmutatni nekem, köszönöm. Számomra a legdühítőbb az az, hogy nem sikerült azt a hangulatot átadni, amit Ljudmilla pl. a Szvetlana Alekszijevicsnek adott interjújában elmondott. Az interjú megtalálható a Csernobili ima c. könyvben, mely alapján (a készítők elmondása szerint) írták a forgatókönyvet, és rengeteget inspirálódtak belőle. Ljudmilla itt egyszerűen butának tűnik, pedig erről szó sincs. Tény, hogy fülig szerelmes volt, de senki nem tájékoztatta az embereket arról, hogy milyen hatásai vannak a radiokatív sugárzásnak, így ő sem tudta. Pusztán virrasztott a férje mellett, ennyi. Ja, és megjegyezném, hogy Ljudmilla később újraházasodott, és egy teljesen egészséges fiúcskának adott életet.

Ljudmilla és Vaszilij Ignatyenko - kép a Csernobil c. sorozatból

A másik komoly csúsztatás a három búvár esete. Mára ez is köztudott tény, de emlékezzünk meg róla: három személy önként jelentkezik arra, hogy leeresszék a víztározót, és megakadályozzanak egy újabb robbanást. A művelet során olyan magas sugárzásnak voltak kitéve, hogy mindhárman meghaltak. A valóság azonban az, hogy nem önként jelentkeztek (ez azért még mindig a Szovjetunió volt), és nem is haltak meg. De leengedték a víztározót, ez tény.

A harmadik Ulana Komjuk. Ő ugyanis kitalált személy, és azok előtt a tudósok előtti tisztelgés, akik Legaszov alá dolgoztak. Ez nem tragédia azért, csak fontosnak tartottam megjegyezni - ahogy szerencsére az alkotók is.

Azonban ez a sorozat minden másban pontos: az, hogy először megpróbálták eltussolni az ügyet, vagy hogy Scserbinát úgy kellett rábeszélni az evakuálásra. Esetleg a likvidátorok tetőtéri jelenete, melyben egy konkrét felvételt rekonstruáltak. A likvidátorok ugyebár 90 másodpercet tölthettek a tetőn, addig annyi grafitot kellett ledobniuk a tetőről, amennyit tudtak. Ehhez még hozzátenném, hogy aki háromszor felment a tetőre, megkapta a Szovjetunió Hőse érdemrendet, és még nagyon-nagyon sok rubelt (az egyszeri alkalom is komoly „prémiummal” járt). A legkeményebb jelenetek számomra azok voltak, amikor az elkóborolt kutyákat és más állatokat irtották ki. Természetesen ez nem sikerült teljesen, a Zónában ma is élnek ezeknek a kutyáknak a leszármazottai, melyeket különböző civil szervezetek gondoznak – és közben sterilizálnak. Ebben a sorozatban gyakorlatilag minden megvan: látvány, színészi játék, kellő feszültség és dráma.

A sorozat reflexió az autoriter rendszerek működésére. Az ötödik részben többször is az igazság kérdését feszegetik, ill. annak elhallgatásának következményeit. Pontossága mellett véleményem szerint ezért is örvendett nagy népszerűségnek…

…az USA-ban, mert nem így az orosz politikusok körében. Nem is kellett sokat várni a válaszra, s elkészült az oroszok saját filmje, mely a Csernobil 1986 címet viseli, és a Netflixen elérhető. Az elején még arról szóltak a nyilatkozatok, hogy az egész robbanást egy CIA-ügynök nyakába varrják, aztán persze ebből nem lett semmi. Viszont egy rendkívül jellegtelen film született az amerikai sorozatra intézett válaszként.

Kép a Csernobil 1986 c. filmből

A film inkább a bajtársiasságra és hősiességre épít (pedig a búvárok esetében ezt az HBO is meglépte!). Az élvhajhász Alekszej a fő karakter (a színész egyébként a rendező is), aki az erőmű biztonsági részlegénél dolgozik, de egyébként visszavonult tűzoltó. Kéri áthelyezését Kijevbe, mert rendkívül unja monoton munkáját – a későbbi hősszerelmest nem hatja meg, hogy találkozik rég nem látott szerelmével, és kiderül, hogy van egy fia... Amikor azonban megtudja, hogy robbanás történt, azonnal visszaindul, segíteni bajtársainak. Aztán „hősünk”, miután megmenti egy bajtársát, és látja, hogy milyen szörnyű is a helyzet, egy mentőautóba kéredzkedve elhagyja a műveleti területet.

Aztán jön a híres jelenetsor a búvárokkal. Persze Alekszej is jelentkezik, mivel a fiúcska sugárfertőzött lesz, és hősünk neki ajánlaná a svájci gyógykezelést, ami a vállalkozókat illeti. Ez, és a többi jelenet sem éppen feszültséggel teli, de ennek írói okai vannak: szerencsétlenek állandóan megakasztják a sztorit. Amikor már kezdene feszessé válni a történet, akkor tűzoltónkat mindig elküldik valahová, ami után újra be kell indítani az eseményeket – és ez nem megy. Ez a film gyakorlatilag a látványon kívül semmiben sem teljesít jól. Az eseményeknek a felszínét kapargatja (a felelősség kérdését fel sem hozza), az egyéni szerepvállalást felnagyítja (ráadásul rosszul). A karakterek felületesek, a főszereplővel pedig lehetetlen azonosulni. A Motylkit legalább tudtam valami miatt ajánlani, sajnos ez olyan másfél óra, amelyet senki nem fog visszaadni. Inkább menjetek el valahova a barátaitokkal.

Összességében, a téma folyamatosan aktuális. A legjobban véleményem szerint az HBO dolgozta fel az eseményeket. Azonban még a Csernobil is szolgál egy másfajta tanulsággal: akármennyire is pontos egy sorozat, szinte biztos, hogy vannak benne olyan momentumok, amelyekben az írók elrugaszkodnak a valóságtól. Így aztán igaz a mondás: „Ne higgy el mindent, amit a tévében látsz.”