Spartacus neve már nem ismeretlen a blog olvasói előtt sem – persze abban biztos vagyok, hogy nem itt olvasták először. Filmre vitelével is többen próbálkoztak, többek között Stanley Kubrick, aki olyan filmeket tett le az asztalra, mint a 2001: Űrodüsszeia, vagy a Mechanikus narancs. 1960 mozgóképes formában dolgozta fel (a film beugró rendezőjeként!) a híres rabszolgavezér lázadását, címszerepben a méltán híres Kirk Douglasszel (aki miatt az első direktor távozott).

Elindult Facebook-oldalunk! Ha szeretnél értesülni az új posztokról, kövess minket!

Nagyon nehéz leírni, hogy mit gondolok a filmről. Egyrészt, a film nagyon szépen fényképezett. A magyar szinkronban végre jól ejtik Batiatus nevét („baciátusz” – a latinban az „i” hang, ha „t” után áll, akkor a „t”-t „c”-nek ejtjük). Alapvetően a latin szavakat helyesen ejtik (a magyar szinkronban). Douglas nem rossz a szerepben – viszont nem is kiemelkedő. Laurence Olivier viszont nagyon tetszett Crassusként. Jean Simmons aranyos Variniaként. Sokszor ugyan látszik, hogy a háttér festett, de nem zavaró, mert a legtöbb helyen viszont tökéletesen beépül a képbe. Caesar itt is kap, viszonylag nagy szerepet, de, mivel ezt a sorozat (amiről itt írtunk) esetében sem róttam fel, most sem teszem. Ja, az „Én vagyok Spartacus!”-jelenet szerintem egyszerűen király. Tetszett továbbá, hogy Crassus végre nem csak egy pénzember, hanem jó stratéga, és meglehetősen gyakorlott politikai játékos.

És most a fekete leves.

A film több mint 3 órás, ehhez képest csatajelenet csak kettő van. Egy, amikor megszöknek a capuai ludusból, egy pedig a végső csata Crassus legiói és Spartacus serege között. Úgy gondolom, egy ilyen hosszú filmben, ami erről a témáról, azért elvárható lenne benne némi összeütközés, harc. Látszik, hogy raktak bele pénzt, de Crassus 8 legióját kb. 3200 ember játssza. (Ezt a következőképpen számoltam ki: a képernyőn 2x20 cohors látható, egy cohors teljesen feltöltve 80 ember.) Egy legio (teljesen feltöltve) 4800 emberből állt. De elképzelhető, hogy ez szőrszálhasogatás részemről, nem zárom ki.

Fogalmam sincs, hogy Claudius Glaberből miért kellett Marcus Publius Glabrust faragni? Ha már a praetorról beszélünk, őt győzik le ugyebár a Vezúvon. Sem a legendás szökést nem láthatjuk (pedig én vártam), avagy, amikor a rabszolgák gyülekeznek a vulkáni hegy tetején, sokkal-sokkal többen vannak. Ráadásul az egy dombság, ha nem mondják, hogy éppen hol vannak, azt hittem volna, hogy kihagyják ezt a helyszínt. Azok a jelenetek, amikor a rabszolgák csatlakoznak hozzájuk, óriási giccsnek tartom.

A szerelmi szál olyan, mintha nem lett volna betervezve. Teljesen felesleges, észre sem venné az ember a hiányát. Nekem egyáltalán „nem jött át”, pedig alapvetően jó színészekről beszélünk. De ha még egy filmben meghallom, hogy egy rabszolga, pláne egy Spartacus-féle, szaval, nem tudom, mit csinálok. Értem, hogy Spartacus intelligens, de azt bemutathatták volna csatatéri furfangjára utalva. Ő másképp volt okos, ennyi. Sosem az volt a dolga, hogy verseket tanuljon – egyébként annak a rabszolgának a jelenlétét sem érzem indokoltnak, aki szavalt dominusának, majd társainak.

A problémám az, hogy sok dolgot elmondanak, és nem megmutatnak. Pedig arra ott vannak a könyvek. Illetve, látunk egy maratoni hosszúságú sétát Capuából Brundisiumig, de, hogy közben egyébként végig harcolták az utat, arra csak utalnak sajnos. Ráadásul közben rengeteget filozofálnak a szabadságról – ahelyett, hogy megmutatnák, mit tesznek érte.

A csata utáni jelenetek szerintem már nem kellettek volna. Az pláne, hogy Crassus megpróbálja elcsábítani Variniát. Számomra nem igazán volt katarktikus, hogy legalább Spartacus gyermeke szabad életet élhet, mikor 6000 másikat meg megfeszítettek a Via Appia mentén. A valódi Spartacus arcán biztos nem lenne őszinte a mosoly.

Az egyébként kelta nyakékszert (?) viselő Crassust sikerült összemosni Sullával. Azaz, Crassus a film egy pontján megfenyegeti Gracchust (gondolom, a nagyhírű család leszármazottja), miközben arról beszél, hogy a Köztársaság ellenségeit egy listára (proscriptio-s lista, bakker!) írta fel, s Gracchus is köztük van. Tökös lépés, ez tény (még ma is; a jelenet amúgy tetszett), de Crassus valószínűleg ténylegesen megvédte volna a Köztársaságot.

Őszinte leszek: a film engem nem talált meg. Nem a történeti hiteltelenségei miatt, hiszen azoktól el lehet vonatkoztatni, ha a változtatás jó. De itt teljesen indokolatlanul teszik ezeket, a szerelmi szál felesleges, és Spartacusék folyton csak üres frázisokat puffogtatnak. Spartacus stratégiai furfangjaiból csak azokat a meggyújtott farönköket kapjuk, semmi mást. Nem tudok sok pozitívumot mondani, de azt mindenképp el kell mondanom, hogy szerintem a színészek hozták a tőlük telhetőt, nem rajtuk bukik a film (nálam).