2021 januárjában véget ért a Vikingek, 6 évad és 89 epizód után. Hazudnék, ha azt mondanám, nagy űrt hagyott maga után – azonban Michael Hirst és a Netflix úgy gondolták, be kell tölteni valamivel ezt a nemlétező űrt. Már a Vikingek 6. évadának kezdetén bejelentették, hogy készítenek egy spinoffot, mely 100 évvel később fog játszódni. 3x8 részt rendelt be a streamingszolgáltató, az első adag 2022. február 25-én vált elérhető a platformon, és a Vikingek: Valhalla címet viseli.

Elindult Facebook-oldalunk! Ha szeretnél értesülni az új posztokról, kövess minket!

Kezdjük azzal, ami pozitív. Az anyasorozat esetében az első két-három évadon látszott, hogy nagyon kevés pénzből készült. Ezen viszont az látszik, hogy tettek bele pénzt. Nagyobb seregek, több hajó, és maga a kép sem szürkés – még Északon sem. Az akciójelenetek jól koreografáltak, kellően látványosak és véresek.

A tempó rendkívül feszes, Vikings-mércével mérve mindenképpen. Az anyasorozat lassabban indult be, komótosan építkezett – itt ilyenről nincs szó. Csak kapkodjuk a fejünket az újabb és újabb fordulatokon. És így nem kell gondolkodni sem a logikai bukfenceken.

A karakterek, amennyiben nem történelmi/történeti alakokként, csak sorozatszereplőkként értelmezzük őket, kellően érdekesek. Olaf Haraldsson (a későbbi Szent Olaf) meglehetősen ravasz, II. (Nagy) Knut érdekes, jó politikai játékos. De a három főszereplőnk, Harald Sigurdsson (a későbbi Keménykezű Harald) a legkeresztényibb keresztény az északiak között (nem veti meg a másvallásúakat). Leif Eriksson, Vörös Erik fia küzd(öget) a saját démonaival, és persze a dicsőséget hajszolja. Ott van még Freydís Eiríksdóttir (aki két szágában szerepel, mint Leif testvére/féltestvére) a végzetét, és a helyét keresi a világban. Mellékszerepekben ott van Villásszakállú Svend (lejjebb még beszélek róla), aki szintén jó karakter. De a legjobb és legravaszabb mellékszereplő Normandiai Emma királynő volt – ha valaki esetleg erős női karaktert keres, ne is menjen tovább, megtalálta!

Az északi keresztények viselkedése a régi hit hívőivel jól ábrázolt, ahogy az is, hogy milyen szabadon is értelmezték a katolikus tanokat. Jó látni, hogy a vikingek között is komoly vallási ellentétek feszülnek, közel sem egységesek. Az intrikák mindkét oldalon fordulatosak, bár nekem az angliai szál jobban tetszett, mint a norvégiai.

Azonban a nyolc résszel akadtak problémáim. Először is: az idő és a tér szabadon értelmezése. Értem ezalatt azt, hogy az első részekben eljutni Angliába egy epizódba telik – a nyolcadik epizódban ugyanez a képernyőn 10 perc. Vagy az út Merciába oda-vissza (Londonból) tíz perc képernyőidő, a végén ez már másfél epizód.

A történelmet itt sem nagyon vették alapul. Úgy értem, elolvasták a nagy viking neveket, akiket aztán behajigáltak egy sorozatba. A rokoni szálak legalább jók, azt meg kell hagyni. De kezdjük Knuttal. 1016-ban szerzi meg Anglia trónját (tehát nyilván ebben az évben kell játszódnia a sztorinak – és ezt jegyezzük meg!). (Edmund sorsa kb. jól sikerült a sorozatban is.) Knut a sorozatból eltűnik (elméletileg hazament Dániába, melynek amúgy 1019-től a királya), és az apjára, Villásszakállú Svendre hagyja az angliai ügyeket. A probléma az, hogy Svend bácsi 1014-ben meghalt (erre céloztam fentebb). A sorozatban ekkor Olaf még nem Norvégia királya – a valóságban 1015-től ő az, tehát a sztori indulása előtt egy évvel, s őt váltja majd 1028-ban II. (Nagy) Knut. Jelezném továbbá, hogy amikor Knut elveszi II. Ethelred özvegyét, Normandiai Emmát, akkor már elvált ember volt! Harald Sigurdsson, a későbbi III. Harald (aki Olaf, a sorozatban említett, Magnus nevű fiát taszítja le a trónról) 1016-ban, London ostromakor egy éves – itt egy szép szakállas legényke. Ott van még Leif és Freydís. Utóbbi esete könnyebb, hiszen csak a szágák (A grönlandiak szágája, illetve Vörös Erik szágája) mesélik el történetét – bár annak köze nincs ahhoz, ami itt történik vele, de ezzel a karakterrel volt némi mozgásterük a készítőknek. De Leif Eriksson valószínűleg éppen az Észak-amerikai indiánokkal épített kapcsolatokat, nem Londonban, vagy éppen Kattegatban harcolt. Ebben a nyolc részben ennyi történeti hibát fedeztem fel „csak”.

További problémám volt az, hogy – Bödőcs egyik sztorijából idézve – a mondást, miszerint „A történelem egy spirál: megismétli önmagát.”, túlzottan komolyan vették. Már megint vikingek mennek Angliába, Kattegat már megint veszélyben van, már megint vikingek közötti polgárháborút bámulhatunk, arról nem is beszélve, hogy megint fel kell fedezni Amerikát is... Nem hiszem el, hogy Michael Hirst nem unja. S ha már az anyasorozathoz való hasonlítgatás: zene terén kevésbé karakteres az összkép, és őszintén, nekem nagyon hiányoznak belőle a Wardruna ritmusai.

Amikor írtam ezt, már majdnem összegezni szerettem volna, de eszembe jutott valami. Mint tudjuk, a Netflix odáig és vissza van a PC-ért. Így aztán nem is telt el sok idő (konkrétan fél óra), amíg az első színesbőrű viking megjelent. Haakon Sigurdssonból, aki amúgy egy fehér férfi volt, csináltak egy fekete nőt. Az ő shield-maidenjei (nem tudom, mi a magyar fordítása ennek) között is van egy afro-amerikai. Mentségükre szóljon, a jarl származását megmagyarázták – a változtatást továbbra sem értem. Illetve, értem, hiszen reprezentálni akarják ezt a társadalmi réteget, amivel alapból nem is lenne baj, de jelen esetben indokolatlannak érzem. De, megnyugtatnék mindenkit: sem ázsiai, sem meleg vikinget nem látunk. (Ez kicsit fura is a Netflixtől…)

Összességében tehát, pozitívum, hogy a cselekményt feszesen tartják, méghozzá végig. Sokkal látványosabb, mint az anyasorozat, és szebb is. Karakterei viszonylag érdekesek, de még nem láttuk az új Ragnart (lehet, hogy nem is fogjuk), emellett inkább klasszikus jó - rossz felállás jellemző rájuk. Viszont a változatosság nem erőssége, és találhatók benne logikai hibák, a történeti hiteltelenségről nem is beszélve. Azonban én, a magam részéről meg fogom nézni a következő részeket is, hiszen, ha minden igaz, el fogunk jutni az 1066-os hastingsi csatáig.

P.S.: bemutatnám Gödény dokit, mint a sorozat egyik szereplőjét :)